Intézményünkből sok diák vett ifjúsági bérletet a Filharmónia zeneóráira.
Az első alkalom Jazz? Ez gyerekjáték? című koncert volt az Oláh Dezső Trió előadásában.

Iskolánkban november 20-án Dónát Ferenc tartott alapozó tornát az érdeklődő tanulóknak.

November 19-én a tízórai mellé Erzsébet kenyeret kaptak a diákok. 
Ezzel megemlékeztünk Árpád-házi Szent Erzsébetről és a rózsacsodáról.
Nov. 21-én, pénteken, iskolánk 7.-es csapata, a NAgyMenők, a régió 3. legjobb eredményével részt vehetett az országos írásbeli döntőn, melyet Kaposváron rendeztek meg.
A csapat tagjai (balról jobbra): Császár Dóra, Lengyel Luca, Tallér Konstantin és Hargitai Zalán.
November 20-án Szekszárdon versmondó versenyt rendeztek a Babits Mihály Általános Iskolában az 5-8. osztályosoknak, melyen diákjaink szép sikert értek el.
I. helyezés: Nagy Johanna (7. osztályos tanuló)
III. helyezés: Szabadi Dávid (6. osztályos tanuló)
Felkészítő tanár: Solymosiné Németh Erika