Végzettség/Képesítésszegedine

    • óvodapedagógus 

Bemutatkozás

1967-ben Budapesten születtem. Gyermekkoromat Siófokon töltöttem, egy mélyen hívő katolikus család harmadik gyermekeként.

1986-ban érettségiztem Budapesten a Patrona Hungariae Gimnáziumban.

1990-ben szereztem diplomát Szekszárdon a Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szakán.

Ezután egy évet Siófokon dolgoztam egy helyi óvodában. 1991-ben Borbás Vendelné, Margitka hívására visszaköltöztem Szekszárdra, hogy az akkor induló ökomenikus óvodai csoport (mely elődjének tekinthető a katolikus óvodának) egyik óvónője legyek.

Nagy élmény volt számomra, hogy részese lehettem az intézményes keretek között megvalósuló keresztény nevelés létrejöttének itt Szekszárdon.             Felemelő volt az akkori lelkes, hívő szülői közösség munkatársává, majd később tagjává válni.
Időközben férjhez mentem,  öt gyermeket szültem, és 20 csodálatos évet töltöttem otthon velük. A keresztény értékek szerinti nevelést, nemcsak mint óvodapedagógus, hanem mint szülő is fontosnak tartottam férjemmel együtt. Így gyermekeink mindannyian a katolikus óvodába és iskolába jártak, illetve középiskolai tanulmányaikat is egyházi intézményekben folytatták.

2006-ban Bátaszékre költöztünk.

2013-ban álltam újra munkába, mint óvodapedagógus a Szent Rita Katolikus Óvodában.
Igyekszem példával átadni azokat a keresztény értékeket, melyeket egész életemben olyan fontosnak tartottam. Az óvodai nevelésben emellett nagy hangsúlyt próbálok fektetni arra, hogy a gyerekek legfontosabb tevékenységük a játék mellett minél intenzívebben találkozzanak ének-zenei élményekkel. Hogy Isten irgalmas szeretete, az óvónő ölelő keze, mosolya, és az ének-zene öröme simogassa, s ha kell, gyógyítgassa minden nap szívüket, lelküket.

2024 Április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pk figyelj ram