Nagy örömünkre szolgál, hogy a honlap oldalunkon tájékoztathatjuk Önöket óvodánk történetéről, hagyományairól, ünnepeiről az óvodai élet eseményeiről, rendezvényeiről.

Röviden az óvoda történetéről

Gyermekképünk:

„Milyen jó, hogy itt vagy. S karod ölelésre tárod, Bár kezed kicsiny, Szíved mégis átöleli a világot!”

A keresztény ember számára a gyermek Isten ajándéka, az élet folytonosságának láncszeme. Az Isten adta természet és erkölcs törvényei szerint lép be az életbe, és az Isten adta törvények szerint kell belőle embert fejlesztenünk.

Érték, mert fejlődő életbimbó, érték, mert Istentől származik, érték, mert halhatatlan lélek lakik benne.

Küldetésnyilatkozatunk

„Akik hisznek Jézus Krisztusban, és tanításai szerint élnek, testvéri közösséget alkotnak. Jézusban hinni és a közösséghez csatlakozni egymástól elválaszthatatlan. Ez a szeretetközösség vonzerő, amely a jó szándékú kívülállókat Jézushoz vezeti, azokat pedig, akik csatlakoztak hozzá, sokszor őrzi meg a hitben.

A Szent József Iskolaközpont Szent Rita Katolikus Tagóvodája olyan nevelési intézmény, amelynek dolgozói a katolikus hit szerint élnek és nevelnek.

Szeretnénk megvalósítani a családi és óvodai nevelés egységét.

Amikor a kisgyermek hozzánk jön, egy tágabb keresztény közösség kapuját lépi át. Nyitottak vagyunk az elkötelezett és a krisztusi utat kereső családok felé egyaránt. Segíteni szeretnénk a családokat a keresztény nevelés helyes értelmezésében, hogy az óvoda és a családi nevelés egymást kiegészítve tölthesse be szerepét. Mindennapjainkban feltétel nélküli szeretettel fordulunk a gyermekek felé. Nevelésükkel segítjük őket a keresztény értékek felismerésében, hogy meg tudják különböztetni a lényegest a lényegtelentől, az értékest az értéktelentől, a jót a rossztól.

A pedagógusi hivatásban és a magánéletben az evangélium és a törvényesség egységére törekszünk. Nevelési elveink a jó vezetés mellett a példamutatás, a kölcsönös egymásra figyelés, a legfőbb értékek elfogadása és megvalósítása.

Különös figyelmet fordítunk a teremtett világ szépségének megismertetésére. Figyelünk környezetünkre, szeretettel fordulunk embertársaink felé, komolyan vesszük véleményüket, kéréseiket, a krisztusi értékek épségére és továbbadására törekszünk.

2024 Április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pk figyelj ram