A Csizmazia Alapítvány a jövő ígéretes gyermekeiért hetedik alkalommal hirdetett az idén országos versmondó versenyt azzal a céllal, hogy a ma élő költőkre, írókra, azok munkásságára irányítsa a fiatalok figyelmét.

A nevezés feltétele volt, hogy a  felvett verseket elektronikus formában kellett eljuttatni az előzsűrinek. 

Nagyon büszkék vagyunk, hogy 13 tanulónk jutott az országos verseny döntőjébe! Ők még a digitális munkarend bevezetése előtt küldték be videófelvételeiket, s elsősök, másodikosok, negyedikesek, valamint egy ötödikes és egy hetedikes tanuló képviselhetik képviselik majd színpadon, neves zsűri előtt iskolánkat a járványhelyzet múltával.

Arra külön büszkék vagyunk, hogy három tanulónknak - Nagy Eszter Anna, Birtalan Kincső és Wéber Alíz-  nem kellett videót beküldenie, ők az előzetes szerepléseik alapján kaptak meghívót a versenyre. Gratulálunk Nektek, gyerkőcök!!!

Rövid videós összeállításunkban döntőseinktől hallhattok egy-egy részletet.

Köszönjük szépen a felkészítő pedagógusaink munkáját, akik már sokadszor bizonyítják, hogy iskolánk erőssége a művészeti nevelés is. Elismeréssel adózunk Bertáné Hargitai Margaréta, Dóczi Anikó, Farkas Beáta, Nyisztorné Mihola Zsuzsanna eredményes tehetséggondozó tevékenységének. S köszönjük a kedves szülők támogató, segítőkész hozzáállását, hiszen a gyermekek kibontakozásához az otthoni háttér, támogatás legalább ennyire fontos. Legyenek büszkék szemük fényére!

A döntősök névsora:

  1. Berta Léna Gréta
  2. Birtalan Kincső
  3. Koller Bertold
  4. Koller Zselyke Anna
  5. Koppány Vászoly Mózes
  6. Nagy Eszter Anna
  7. Nagy Johanna Veronika
  8. Nagy Szintia
  9. Palotai Magor
  10. Szabó Dorka
  11. Szabó Panni
  12. Tesinszki Aliz Léna
  13. Wéber Aliz

 Szívből gratulálunk! A döntőn való szerepléshez sok sikert kívánunk!

2024 Április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pk figyelj ram