Igazi kihívásnak a következő tanévet tekintem...

A tanítóképzőt 2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Pedagógiai Karán végeztem matematika műveltségterületen. Az egybefüggő 8 hetes tanítási gyakorlatot a Baka István Általános Iskolában teljesítettem.

Bár nagyon szerettem volna tanítani, az élet úgy hozta, hogy a főiskola befejezése után az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában dolgoztam 5 éven át. Szerencsére a könyvtárhasználati foglalkozásokon és egyéb gyermekkönyvtári rendezvényeken keresztül kapcsolatban maradhattam a kisgyermekekkel.

Azóta gyakorló anyukaként igyekszem a saját gyermekeimmel az elvégzett munka örömét megismertetni, a tudás iránti vágyukat felkelteni és fenntartani.

A 2018/19-es tanév az első évem a Szent József Katolikus Általános Iskolában. Ez az év minden téren kihívásokkal teli számomra. Rengeteg új ismeretet és tapasztalatot szereztem már eddig is, ami nem kevés fáradsággal jár, de emellett sok örömet is okoz.

Az igazi kihívásnak mégis a következő tanévet tekintem, amikor a kisovisokat elindítjuk a „Tudás Birodalmának” meghódítása felé. Ebben csak akkor lehetünk sikeresek, ha gyermekek, szülők és tanítók összefogunk, és ki-ki a maga lehetőségeivel segíti, támogatja a gyermekeket.

2024 Április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pk figyelj ram